Felhívások-hatósági hirdetmények
Az Országos Főállatorvos 1/2017. számú határozata
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 42. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján meghoztam az alábbi
HATÁROZATOT.
Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal madárinfluenza referencialaboratóriuma újabb magas pathogenitású madárinfluenza előfordulását erősítette meg Győr-Moson-Sopron megyében Ásványráró településen egy tenyésztyúk állományban 2017. január 17-én, valamint Veszprém megyében Nagytevel településen egy hízópulyka állományban 2017. január 19-én, a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződés kockázatának csökkentése érdekében az alábbiakat rendelem el:
Kiterjesztve a 3/2016., a 4/2016., az 5/2016. és a 6/2016. számú határozatomat, az ország területén található valamennyi állattartóra vonatkozóan előírom, hogy baromfi csak zártan tartható, vagy amennyiben ez nem megoldható, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval a lefedett résznek, amelyre a baromfi kiengedhető, legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.
A leírt feltételek visszavonásig, illetve új feltételrendszer kihirdetéséig maradnak hatályban.
2017. január 27.
AZ ALFÖLDVÍZ ZRT. RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNYE –
A fagyás után a kiolvadás okoz gondot
Az elmúlt hét rendkívüli hideg időjárása után hirtelen érkezett meg az olvadás. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. vízkitermeléssel foglalkozó szakemberei az elmúlt napokban olyan szintű vízfelhasználást tapasztaltak, amely meghaladta a legmelegebb nyári napok fogyasztását.
Az indokolatlanul magas vízfogyasztás oka feltételezhetően abból adódik, hogy a nem mindennapi rendszerességgel használt ingatlanokban a korábban elfagyott vízmérők, vízvezetékek kiolvadtak és folyik belőlük a víz. Érdemes tudni, hogy egy fél centis repedésen naponta 32, m3, havonta 1000 m3 víz is elfolyhat.
Az ALFÖLDVÍZ Zrt. fokozottan felhívja a felhasználók figyelmét, arra hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére ellenőrizzék le a hétvégi házakat, nyaralókat, a nem használt ingatlanokat, hogy nem szenvedtek-e károkat a fagyos időben. A szolgáltató kéri, hogy ezen ingatlanok szomszédságában élők is figyeljenek, oda, hogy környezetükben nem tapasztalnak-e vízelfolyást.
Az elfagyott vízmérők, vízvezetékek az olvadás után rendkívül komoly károkat képesek okozni az ingatlanon, továbbá az elfolyt vízmennyiség is komoly kiadásokat jelent a tulajdonosoknak.
Fontos tudni, hogy az elfagyás, majd a kiolvadás miatt felmerülő költségek a fogyasztót terhelik.
Aki a vízmérőjénél vagy a vízvezetékén elfagyást, illetve az olvadás hatására vízelfolyást észlel, kérjük jelezze az ALFÖLDVÍZ ingyenesen hívható műszaki hibabejelentőjén, a 80/922-333-as telefonszámon.
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
Égéstermék-elvezető (kémény) tisztításával és a tüzelő-, fűtő berendezések használatával kapcsolatos tájékoztatás.
- Az égéstermék-elvezetővel (kéménnyel) rendelkező tüzelő- és fűtőberendezés csak a teljesítményének megfelelő, illetőleg arra méretezett – szilárd tüzelésű berendezés esetén legalább évente, gáz tüzelésű berendezés esetén legalább kétévente tisztított és ellenőrzött – kéményhez csatlakoztatható.
- A kémény, a tüzelő berendezés és az éghető anyagok között olyan távolságot kell tartani, vagy olyan hőszigetelést alkalmazni, hogy a hő a fűtőberendezés legnagyobb terhelése mellett se jelentsen gyújtási veszélyt.
- Éghető padlóburkolatú helyiségben a szilárd tüzelőanyaggal üzemeltetett tüzelőberendezés ajtaja elé nem éghető anyagú parázsfelfogót kell elhelyezni.
- Hasznos tanácsok: a tüzelőberendezéseket évente ellenőriztessük, konyhai gáztűzhely használatakor szellőztessünk, gáztűzhelyet fűtés céljára ne használjunk, kihűlt fűtőberendezések üzembe helyezésekor a kémény átmelegedéséig szellőztessünk, valamint szerezzünk be szén-monoxidérzékelő berendezést.
- Az elektromos fűtő berendezések esetében figyeljünk oda, hogy eldőlés mentesen használjuk, éghető anyagtól olyan távolságra helyezzük el, hogy azt ne gyújtsa meg, illetve arra, hogy az elektromos hálózatra csatlakoztatás során lehetőleg hosszabbítót és elosztót csak olyat használjunk, amely arra alkalmas.
A szénmonoxid mérgezés megelőzése, tünetei és teendők mérgezés gyanúja esetén.
- A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, a levegőnél valamivel könnyebb, az esetleges mérgezés leggyakoribb lehetősége a nyílt égésterű tüzelőberendezésekkel ellátott helyiségekben van. A nem tisztított kémény, az erős külső szél, a teljesen szigetelt nyílászárók, valamint a szabadba vezetett szagelszívó használata elősegítik a mérgező gáz légtérbe jutását.
- A szén-monoxid mérgezés tünetei egyrészt az általános mérgezési tünetekhez hasonlóak, illetve van néhány speciális tünete pld. émelygés, fejfájás, hányinger, hányás, végtagok gyengesége, izomfájdalom, mozgásképtelenség, hallucináció, eszméletvesztés. Ellátás során mielőtt a helyiségbe lépünk gondoskodjunk az átszellőztetésről. A sérültet vigyük szabad levegőre, nyugtassuk, fektessük. Ha eszméletlen helyezzük stabil oldalfektetésbe, ha leállt a légzés végezzünk újraélesztést.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2016. év végén az alábbi ügyfélfogadási időben várjuk a Békéscsabai Járási Hivatal Kormányablak Osztályán:
december 19. (hétfő) |
7.00 – 17.00 |
december 20. (kedd) |
8.00 – 18.00 |
december 21. (szerda) |
8.00 – 18.00 |
december 22. (csütörtök) |
8.00 – 18.00 |
december 23. (péntek) |
8.00 – 12.00 |
december 26. (hétfő) |
ünnepnap |
december 27. (kedd) |
8.00 – 18.00 |
december 28. (szerda) |
8.00 – 18.00 |
december 29. (csütörtök) |
8.00 – 18.00 |
december 30. (péntek) |
8.00 – 12.00 |
Felhívás
Felhívom a tisztelt lakosság figyelmét, hogy
a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjának megbízásából
Dr Tóth Gábor főosztályvezető, megyei főállatorvos
madárinfluenza megállapítás miatt
2016. év december hó 2. napjától
megfigyelési körzetet rendelt el
Csabaszabadi településen is
a BE/20/3544-172/2016. és a BE/20/3544-174/2016. ügyiratszámú
határozattal.
A megfigyelési körzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra / háztáji udvarok elrendelték, hogy a szárnyasokat kijelölt épületben
ZÁRTAN kell tartani.
Amennyiben ez nem oldható meg hálóval lefedett kifutót, lekerített részt kell biztosítani!
Tilos a baromfi, tojásrakás előtt álló baromfi, napos baromfi és tojás megfigyelési körzeten belüli mozgatása!
E tilalom alól csak az igazgatóság adhat felmentést járványvédelmi intézkedés alkalmazása mellett.
A baromfiállományt fajonként, hasznosítási irányonként és korcsoportonként számba kell venni.
A határozat teljes tartalma az önkormányzat honlapján, illetve hirdetőjén, valamint a hivatalban olvasható!